Eredmények. Azonnal.

Vezetői Mesterkurzusok

Hogyan jusson el gyorsabban a pozitív lezáráshoz?

Dale Carnegie Magyarország
H-1118 Budapest
Kelenhegyi út 29/B.
T +36 70/866 5228
E info@dalecarnegie.hu

Impresszum & Általános Szerződéses Feltételek

Vezetői Mesterkurzus menedzsereknek - Vezetői tréning

Amit a mai világ az agresszív versenyhelyzettel és a rohamos technikai fejlődéssel a menedzserektől megkíván, az a vezetői készség.

A vezetői készség azt jelenti, hogy a kollégákkal közösen tűzzük ki a célokat és segítünk nekik azok elérésében. Azt jelenti, hogy erősítjük a munkatársak egyéni kezdeményezéseit és felelősségvállalását, lehetővé téve számukra, hogy kreatívak legyenek és a legjobbat hozzák ki magukból. A vezetésnek ez a módja egészen új vezetői képességeket igényel.

A Dale Carnegie Vezetői Mesterkurzus ezeket a képességeket adja át. Megtanulja, hogyan irányítsa saját és csapata munkáját konkrét, mérhető célok alapján, hogyan vezesse az embereit, hogyan keltse fel bennük a lelkesedést a közös célokért, és hogyan adjon az ésszerű delegálás révén több önállóságot a kollégáinak, miközben önmagát tehermentesíti. Megtanulja, hogyan támogassa, irányítsa, motiválja és vezesse egyre magasabb teljesítményszintre kollégáit vezetőként, coach-ként.

A Kurzus emellett megbízható, gyakorlati menedzsment ismereteket ad és megtanítja Önnek, hogyan alkalmazza ezeket azonnal vezetői munkája során. Ön őnállóan elkészített, konkrét alkalmazási projekteket visz haza kidolgozott akciótervvel, melyek a tréningbe fektetett idejéért sokszorosan kárpótolják.

Részletek

 

Dale Carnegie Management Akadémia - kis és középvállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek

Ezen a kurzuson megismerheti és megtanulhatja azokat a vezetési kulcsterületeket, amik lehetővé teszik hogy tulajdonosa, és ne főállású alklamzazottja legyen saját vállalkozásának.
A képzés 8 témát tárgyal olyan gyakorló trénerek és vállalatvezetők tolmácsolásában, akik maguk is naponta szembesülnek a vezetés fő kihívásaival.
A képzés tematikailag felöleli a vállalatvezetéssel kapcsolatos legfontosabb elméleti és gyakorlati témákat azzal a kifejezett szándékkal, hogy a vezetőkkel szemben támasztott elvárásoknak megfelelően a tréningen részvevők átfogó és azonnal használható gyakorlati tudást szerezzenek.

A program által tárgyalt 8 kulcsterület:

• Vezetés/delegálás
• Vállalati stratégiaalkotás
• Vezetői döntéshozatal
• Vállalati pénzügy és büdzsétervezés
• Emberi erőforrás management
• Értékesítési csapatok felépítése
• Vezetői időgazdálkodás
• Változásmanagement

Részletek